A 7 Hermetikus Törvény

Egy ember teljes létét folyamatosan hét egyetemes törvény (más néven a hermetikus törvény) alakítja. Ezek a törvények erősen befolyásolják az emberi tudatot és minden létezési szinten kifejtik hatásukat. Akár tárgyi vagy immateriális (nem anyagi) szerkezetek, ezek a törvények hatással vannak az összes létező állapotra és meghatározzák ebben az összefüggésben az ember teljes életét. Egyetlen élőlény sem tudja megkerülni ezeket az erős törvényeket. Ezek a törvények egyébként mindig is léteztek és létezni fognak. Elmagyarázzák érthető módon az élet lényegét és tudatos használatuk segít a saját életünket pozitív irányba megváltoztatni.


1. A szellem törvénye kimondja, hogy minden létező szellemi természetű. A szellem uralja a materiális állapotokat és képviseli a létezés alapját. A szellem ebben az értelemben irányítja a tudatot / tudatalattit és ebből az összetett kölcsönhatásból jön létre a teljes életünk.

Az anyag ennél fogva nem más, mint megnyilvánult szellem, illetve a saját gondolataink terméke. Akár azt is kijelenthetjük, hogy egy ember teljes élete csupán a saját tudatunk gondolati / anyagi kivetülése. Minden amit az életedben tettél kizárólag a gondolati képzelőerőd realizálása a fizikai síkon.

Minden cselekvésed a saját szellemed eredménye!!!

Azért találkozol egy baráttal / barátnővel, mert ezt a forgatókönyvet előtte elképzelted, majd ezt követően a találkozó létrejöttével a gondolatot a materiális szinten megvalósítottad / realizáltad. Ennek alapján a szellem rendelkezik a legnagyobb hatalommal a létezésben.

A Makrokozmosz visszatükröződik a Mikrokozmoszban és fordítva!!!
A ciklusok szerves részei a végtelen létünknek!!!
Mindennek van férfi és női aspektusa (Yin / Yang elv)!!!
"Minden energia, mindössze ennyit kell tudnod. Hangolódj rá annak a Valóságnak a frekvenciájára, amelyet meg akarsz élni és megkapod. Nem is lehet másképp. Ez nem filozófia. Ez fizika."
Nincs út a boldogsághoz, a boldogság maga az út!!!
Emiatt mindenütt megfigyelhetjük a harmónia és az egyensúly elvét, még a mindennapi tevékenységünkben is, mivel mi magunk is megtestesítjük azt, vagy legalábbis arra törekszünk.


2.Az egyezés törvénye kimondja, hogy minden tapasztalatunk, minden amit az életünk során megtapasztalunk végeredményben csak tükörképe a saját érzéseinknek, a saját gondolat világunknak. Olyannak látod a világot amilyen magad vagy. Amit gondolsz, amit érzel az miden esetben valóságként manifesztálódik a saját realitásodban. Minden amit a külvilágban érzékelünk visszatükröződik a saját belső természetünkben. Ha például egy kaotikus lét állapotban vagy, akkor ez a belső kiegyensúlyozatlanságodra vezethető vissza.

A külső világ automatikusan igazodik a belső állapotodhoz. Ezenkívül ez a törvény kimondja, hogy egy ember életében minden úgy van jól, ahogy az most éppen van. Semmi, de valóban semmi nem történik ok nélkül. A véletlen az csak egy terméke az alacsony 3 dimenziós értelmünknek amivel magyarázatot adhatunk a megmagyarázhatatlan jelenségekre. Továbbá ez a törvény kimondja, hogy a Makrokozmosz csak egy tükörképe a Mikrokozmosznak és fordítva. Ahogy fent - úgy lent és ahogy lent - úgy fent. Ahogy belül - úgy kívül és ahogy kívül - úgy belül. Ahogy nagyban - úgy kicsiben. A teljes létezés visszatükröződik a kisebb és a nagyobb léptékben egyaránt.

A Makrokozmosz visszatükröződik a Mikrokozmoszban és fordítva!!!

A Mikrokozmosz részecskéi (atomok, elektronok, protonok, cellák, baktériumok), vagy a Makrokozmosz részei( univerzumok, galaxisok, nap rendszerek, bolygók, emberek) mind hasonlóak, mert minden létező ugyanazon energetikai alapon létezik.

A ciklusok szerves részei a végtelen létünknek!!!
Mindennek van férfi és női aspektusa (Yin / Yang elv)!!!
"Minden energia, mindössze ennyit kell tudnod. Hangolódj rá annak a Valóságnak a frekvenciájára, amelyet meg akarsz élni és megkapod. Nem is lehet másképp. Ez nem filozófia. Ez fizika."
Nincs út a boldogsághoz, a boldogság maga az út!!!
Emiatt mindenütt megfigyelhetjük a harmónia és az egyensúly elvét, még a mindennapi tevékenységünkben is, mivel mi magunk is megtestesítjük azt, vagy legalábbis arra törekszünk.


3. A ritmus és rezgés törvénye: Minden beáramlik és újra kiáramlik. Mindennek van a saját árapálya. Minden emelkedik és süllyed. Minden rezgés. Már Nikola Tesla azt mondta az ő idejében, hogyha érteni szeretnénk az univerzumot, akkor gondolni kell olyan kifejezésekre, mint a vibráció, a rezgés, a frekvencia, valamint ezen törvényszerűségek egyértelműségére. Alapvetően ahogy azt már fent kifejtettük, minden létező szellemi természetű. A tudat az életünk lényege, ebből a forrásból fakad minden létezés. Tudatosság viszont energetikai állapotokból áll, melyek a megfelelő frekvencián rezegnek.

Mivel minden a létezésben csak tükörképe a tudatos Teremtő Léleknek, minden rezgő energiából áll. Merevség, illetve merev szilárd anyag ebben az értelemben nem létezik, ellenkezőleg, nyugodtan állíthatjuk, hogy végső soron minden csak mozgás / sebesség. Ugyanígy kimondja ez a törvény, hogy minden különböző ritmusokból és rezgésekből áll. Emellett léteznek különböző ciklusok melyeket rendszeresen megtapasztalunk az életben. Egy rövid ciklus lenne például a női menstruációs ciklus, vagy a nap / éjszaka ritmus. Másrészt vannak hosszabb ciklusok, mint például a 4 évszak, vagy a jelenleg uralkodó, tudat- bővítő 26000 éves ciklus (más néven kozmikus ciklus).

A ciklusok szerves részei a végtelen létünknek!!!

További hosszabb ciklus a reinkarnációs ciklus, amely felelős, hogy a lélek az év ezredek során az új korszakokban újra és újra reinkarnálódhasson, ezáltal biztosítva a szellem és a lélek továbbfejlődését. A ciklusok szerves részét képezik az életnek és mindig is létezni fognak.

Mindennek van férfi és női aspektusa (Yin / Yang elv)!!!
"Minden energia, mindössze ennyit kell tudnod. Hangolódj rá annak a Valóságnak a frekvenciájára, amelyet meg akarsz élni és megkapod. Nem is lehet másképp. Ez nem filozófia. Ez fizika."
Nincs út a boldogsághoz, a boldogság maga az út!!!
Emiatt mindenütt megfigyelhetjük a harmónia és az egyensúly elvét, még a mindennapi tevékenységünkben is, mivel mi magunk is megtestesítjük azt, vagy legalábbis arra törekszünk.


4. A polaritás és szexualitás törvénye kimondja, hogy a polaritás mentes tiszta tudat állapot alatti szinteken kizárólag duális állapotok uralkodnak. Duális állapotok mindenütt megtalálhatóak az életben, és szolgálják a saját szellemi és lelki fejlődést. Duális állapotokat tapasztalunk naponta, ezek szerves részei a tárgyi világunknak és tágítják a saját tapasztalat spektrumot. Emellett a duális állapotok kulcs szerepet játszanak a létezés fontosabb szempontjainak tanulmányozásában. Hogyan tudnánk például a szeretetet megérteni és értékelni, ha csak a szeretet létezne és a negatív aspektusok, mint a gyűlölet, gyász, düh, nem léteznének.

A mi anyagi világunkban mindig két oldal létezik. Ahol például létezik meleg, ott létezik hideg is, ahol világosság létezik, ott létezik a sötétség is (a sötétség végül is a világosság hiánya). Mindazonáltal mindkét fél mindig összetartozik, mert alapvetően minden a tág univerzumunkban ellentétes és azonos egyszerre. Meleg és hideg csak azon a ponton különböznek, hogy mindkét állapot különböző rezgés számon rezeg, más frekvencián létezik, illetve különböző energetikai lenyomatot eredményez. Bár mindkét állapot számunkra különbözőnek tűnik, de mindkét állapot legbelül ugyanabból a finom- anyagi konvergenciából áll. Végső soron az egész törvényt össze lehet hasonlítani egy medállal, vagy egy pénz érmével. Egy érmének két különböző oldala van, de mindkét oldal összetartozik és együtt alkotják az egészet, részei egy érmének.

Mindennek van férfi és női aspektusa (Yin / Yang elv)!!!

A polaritás törvénye azt is kimondja, hogy minden a dualitáson belül minden férfi és női elemmel rendelkezik. A férfi és női állapotok mindenhol megtalálhatóak. Ugyanígy minden ember rendelkezik férfi és női részekkel.

"Minden energia, mindössze ennyit kell tudnod. Hangolódj rá annak a Valóságnak a frekvenciájára, amelyet meg akarsz élni és megkapod. Nem is lehet másképp. Ez nem filozófia. Ez fizika."
Nincs út a boldogsághoz, a boldogság maga az út!!!
Emiatt mindenütt megfigyelhetjük a harmónia és az egyensúly elvét, még a mindennapi tevékenységünkben is, mivel mi magunk is megtestesítjük azt, vagy legalábbis arra törekszünk.


5. A rezonancia törvénye az egyik legismertebb egyetemes törvény, és egyszerűen kijelenti, hogy az energia mindig ugyanolyan intenzitású energiát vonz. A hasonló a hasonlót vonza!!!

Az, amivel a saját tudat állapotod rezonál, erőteljesebben vonzza be magát a saját életedbe. Emiatt nem mindig azt vonzod be a saját életedbe, amit szeretnél, hanem azt amit magadból kisugárzol. A saját kisugárzás határozza meg, hogy mit vonzol. Saját elképzeléseink miatt spirituális szinten is kapcsolódunk mindenhez, ami létezik. Nincs szétválás ebben az értelemben, hanem a szétválasztás csak a saját elménkben létezik, általában egy blokád formájában, egy önkéntes negatív hit formájában. A rezonancia törvényére érdekes módon az egyezés törvénye is hatással van (természetesen minden egyetemes törvény kölcsönhatásba lép egymással).

Az ember nem úgy látja a világot amilyen az valójában, hanem úgy amilyen az ember maga. Az ember olyannak látja a világot, ami alapvetően saját rezgés állapotának felel meg. Ha az elméd negatív, negatív szögben látod a világot, és végül csak a rosszat látod mindenben, emiatt továbbra is csak negatív élet helyzeteket fogsz bevonzani a saját életedbe. Ha mindenben, ami veled történik csak a rosszat látod, akkor felerősíted ezt az érzést, saját, negatív spirituális irányultságoddal. Albert Einstein erről ezt mondta:

"Minden energia, mindössze ennyit kell tudnod. Hangolódj rá annak a Valóságnak a frekvenciájára, amelyet meg akarsz élni és megkapod. Nem is lehet másképp. Ez nem filozófia. Ez fizika."

Albert Einstein

Nincs út a boldogsághoz, a boldogság maga az út!!!
Emiatt mindenütt megfigyelhetjük a harmónia és az egyensúly elvét, még a mindennapi tevékenységünkben is, mivel mi magunk is megtestesítjük azt, vagy legalábbis arra törekszünk.


6.Az ok- okozat elve kimondja, hogy minden létezőnek oka van, ami viszont egy megfelelő hatást generál. Minden ok a megfelelő hatást okozza, és minden hatás csak egy megfelelő ok alapján létezik. Ezért az életben semmi sem történik ok nélkül, éppen ellenkezőleg. Mindaz ami az eddigi életedben megtörtént, annak pontosan úgy kellett történnie, mert ha másképp történt volna, akkor az egy egészen más élet szakaszt eredményezett volna. Minden jó oknál fogva történt, egy megfelelő okból. Az ok mindig szellemi / lelki természetű. Az elme a létezés legmagasabb szintjét képviseli és folyamatosan hoz létre okokat és okozatokat, ez egy megkerülhetetlen törvény.

Az egész létezés követi azt, ami egy magasabb kozmikus rendre vonatkozik, ezért az egész élet nem véletlenszerű termék, hanem sokkal inkább egy kreatív elme eredménye. A véletlen nem létezik, csak a saját tudatlan elme terméke, hogy a megmagyarázhatatlan dolgokra magyarázatot kreáljon. Véletlen tehát nincs, csak okozati összefüggés! Gyakran beszélünk ebben az értelemben karmáról. A karma nem azonosítható büntetéssel, hanem sokkal inkább egy ok következetes következményével, ebben az összefüggésben többnyire negatív ok, amely ezután a rezonancia törvény miatt negatív hatást váltott ki, amellyel az ember az életben szembesül. Pontosan ugyanez a helyzet a "szerencsével" vagy a "balszerencsével".

Ebben az értelemben nem létezik szerencse, vagy balszerencse, ami véletlenszerűen történne. Mivel mi emberek a saját valóságunk teremtői vagyunk, ezért saját magunk vagyunk felelősek azért, hogy az örömöt, a boldogságot és a fényt, vagy pedig a bánatot, a szerencsétlenséget és a sötétséget legitimáljuk az elménkben, vagy pozitív, vagy negatív nézőpontból szemléljük a világot.

Nincs út a boldogsághoz, a boldogság maga az út!!!

Emiatt nem szabad nekünk emberi lényeknek az állítólagos sorsban bízni, mert saját sorsunkat saját kezünkbe vehetjük. Tudunk önálló döntéseket hozni és az életünk menetét a saját kezünkbe vehetjük.

Emiatt mindenütt megfigyelhetjük a harmónia és az egyensúly elvét, még a mindennapi tevékenységünkben is, mivel mi magunk is megtestesítjük azt, vagy legalábbis arra törekszünk.


7.A harmónia vagy az egyensúly elve. Ez az univerzális törvény egyszerűen azt fejezi ki, hogy minden létező a harmonikus állapotra, egyensúlyra törekszik. A harmónia végső soron az életünk alapja. A létezés minden formája és minden ember általában azt szeretné, hogy jól érezze magát, hogy elégedett és boldog legyen és egy harmonikus életre törekszik. Eközben mindannyian különböző utakon járunk ezen célunk megvalósítása érdekében. Sok mindent kipróbálunk egy olyan élet létrehozása érdekében, ami az elképzeléseinknek megfelel.

De nem csak az embernek van ilyen szándéka. Akár az univerzum, az ember, az állatok, akár a növények, minden tökéletességre, harmonikus rendre, egyensúlyra törekszik. Ez az elv az atomokon keresztül is megfigyelhető. Az atomok egyensúlyra, energetikailag stabil állapotra törekszenek. Azok az atomok, amelyeknek a külső héja, nincs feltöltve elektronokkal, a pozitív mag vonzerejének köszönhetően, más atomoktól elektronokat vonzanak, vesznek át, amíg a külső héj meg nem telik (oktett szabály). Az egyensúly, a harmonikus, kiegyensúlyozott állapotra törekvés mindenütt jelen van, még az atomok világában is ez az elv érvényesül. Ugyanígy a folyadékok hőmérséklete is egyensúlyra törekszik. Például ha forró vizet öntünk egy csészébe, akkor a víz hőmérséklete a pohárhoz igazodik és fordítva.

Emiatt mindenütt megfigyelhetjük a harmónia és az egyensúly elvét, még a mindennapi tevékenységünkben is, mivel mi magunk is megtestesítjük azt, vagy legalábbis arra törekszünk.

Mindezek tudatában maradj egészséges, megelégedett és éld az életed harmóniában.


szerző: Yannick Mehren
fordította: Kovács Miklós
eredeti cikk: https://www.allesistenergie.net

Lélekmozaik
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el