A mágia alapjai

Frank Elibom -A MÁGIA ALAPJAI

"Mágikus az a technológia, ami meghaladja a felfogóképességed."

A teremtésben minden jelenség, folyamat (állapotváltozás) két dologra épül az időbeli létezése során. Ezek a kölcsönhatás és a szeparáció. A különféle mágikusnak nevezett technikák (és minden egyéb) fizikai alapja szintén ide vezethető vissza, az egység és a különbözőség polaritására.

A mágia első számú alapszabálya .: Én vagyok te.

Ilyenkor kijelentem, hogy egyek vagyunk. Én és a befolyásolni (irányítani, uralni) kívánt részrendszer az egészben. Mert ha magamat tudom uralni, akkor ezáltal téged (azt) is, mert a hatókörömbe vontalak. Ennek a kijelentésnek a legmélyebb jelentése az, hogy mindenki egy. Én vagyok a világ (minden létező). Tehát én végtelen vagyok (egy az egésszel). Ezt megélni maga a megvilágosodás (egyhegyűség állapota).

A mágia második számú alapszabálya.: Én nem vagyok te.

Ilyenkor kijelentem, hogy mi (részrendszerek az egészben) különálló, egymástól különböző lények vagyunk. A kezdeti Egy (az Első Egyetlen) különféle másai. Így aki hatni akar rám, manipulálni (irányítani, uralni) bármilyen irányban, azt ki tudom zárni az énemből (lokális éntudatom tartományából), az identitásom határain túlra. Az elkülönülés a kölcsönhatás hiányát is jelenti (elszigetelődés, elzárkózás). Ennek a kijelentésnek a legmélyebb jelentése az, hogy én, mint teremtett rendszer sok elemből állok, amiket kiemeltem, összeszedtem a világból, fölszedtem magamra (birtoklom). Tehát én a gyűjtemény (emberi test, ruházat, tárgyak, személyiség, emlékek, lélekbarion, stb.) közepén lévő legkisebb elem vagyok, az origó, a pont, a forrás, a tulajdonképpeni tartalmatlan létsemmi. Tehát nulla kiterjedésű, puszta megnyilvánulás vagyok, de nem nemlétező.

Minden műveletet, amit a két szélsőség, a semmi (nulla, pont) és a minden (végtelen, teljesség) között végzünk, összefoglaló néven életnek hívunk. A véges elemű rendszerek kölcsönhatása és szeparációja az élet folyamata, a teremtés, a változás, a káprázat. A két szélsőséges állapotra (nulla és végtelen) is van szavunk a magyarban, amik a tulajdonképpeni halálnak felelnek meg. Az egyik a holtpont, a másik a sohase (sohanapján).
Így a mágia két alapmondata már eleve a kettősséggel, dualitással indul: én és te, az és ez, atya és anya, jobb és bal, egyik és másik. Csakhogy a két abszolút szélső állapotban egység (elkülönületlenség) van: lásd a korábbi létfilozófiai publikációkat. Nullaszor végtelen egyenlő egy. A számegyenes nulla és végtelen pontja egy helyre esik (az ide vonatkozó matematikai modellben). A cél tökéletes megvalósításakor, a polaritás feloldásakor az egységben az egész értelmét veszíti, mert eltűnik a különbség, a megkülönböztethetőség. Ebből következik, hogy amíg polaritás van, addig mindig van én és te, tehát minden mágiatechnika, hatás és elkülönülés szükségszerűen részleges lesz, vagyis tökéletlen.

Ebből következik a mágia harmadik számú alapszabálya.: Minden mágia technikára létezik ellen technika. Minden problémára van megoldás és ezek a szélsőségek felé tartva mindig kiegyenlítik (kiátlagolják) majd egymást. A tökéletes mágia (ellenállhatatlan varázslat, legyőzhetetlen módszer, tuti biztos hókuszpókusz, stb.) tehát nem is mágia, mert nem létezik, bár van (mint a létezés).

A teremtés egyensúlya érdekében hozzá kell tennem még a következő fontos tanácsot a mágia tanulóinak.: Ha megtanulsz egy bármilyen mágia technikát, tanuld meg az ellenkezőjét (hatástalanítási módját) is, mielőtt kipróbálod. A megidézett erőt akkor tudod uralni, ha képes vagy visszavonni is, nem csak szabadjára engedni.