HOLLÓ (Corvus)

Csillagai: 

Gamma Corvi, 

Alpha Corvi, 

Beta Corvi, 

Epsilon Corvi,

Szomszédos csillagképek: Szűz; Serleg; Hydra 

Az égi madarak egyike, a Holló csillagkép. A lélek- szellem "szárnyalását", bensőnk anyag feletti útját szimbolizálják a madarak. Négy madárról beszélünk, akik négy fő belső stációt jelenítenek meg. A madarak misztikus szerepük szerint, az isteni szféra és a föld közötti közvetítők! A repülés négy "arcát" ismerhetjük meg általuk. E csillagmadarak a világtengelyen vagy annak közvetlen közelében láthatók. Legmagasabban a Sas repül a téli napforduló vonzáskörében. Az alsó birodalomból emelkedik föl a Főnix a tavaszi tengelyről. A nyári forduló tengelyén emelkedik  a Galamb, mely az új világkorszak indító madarát (Noé visszafelé olvasva Eon, mely korszakot jelent)  jeleníti meg. Még magasabbra repülve az összpontnál látható a Holló. Ő jelképezi a jóslást, a gyógyítást, de -felügyeli" az időt és a Nap jelképes madaraként a beavatás egyik stációját is. Az isteni terv eszközeként szintén gyakran megjelenik. A Hollóban összegződő múlt végleg lezárul, kizárólag az érték (csőrében az "élet vize") menekítődik át a jövőbe . Fehér és fekete színben való megjelenései utalnak a poláris ismeretekre, valamint ezek alkalmazási szintjeire is. A Holló csillagképben lévő bolygók és tengelyek egyszerre utalnak lezárásra és a jövő magjainak elvetésére.


A hét csillag alkotta Holló, akárcsak a Korona csillagképek, a teremtés hetességét idézik. A teremtés hét energiájára emlékeztet e csillagkép, de mint a világ rendező elvének szimbóluma, jelenti a hét, Isten felé vezető lépcsőfokokat is.


A Holló szomszédságában látható a Serleg csillagkép. A mítosz szerint, a Holló, ebben a Serlegben vitte el az Örök Élet Vizét Apollónak, a napistennek. Tehát a Hollóhoz kapcsolódik a táplálás, téren és időn túlmutató szintje! Itt a táplálék már rég nem a földi túlélést szolgálja, az étel és az ital most már maga a Fény. Ezért ábrázolják a Hollót úgy, hogy a csőrében drágakő, gyűrű, vagy egy csepp víz van.


A Holló felett a Szűz csillagkép látható. Itt jelenik meg az aratás, most természetesen a fény learatásának a lehetősége és ideje. A karmikus körforgásból való egyik kilépés idejét is képviseli a Szűz, hiszen vele szemben, az ég túloldalán már a Megváltót szimbolizáló Halak egészíti, teljesíti ki a fény avatásának a minőségét. Az aratást a -rend rakásával" fejezzük be, így várjuk az új időt, és engedjük el a múltat. A múltból csak a fényt visszük tovább! Erre utal a csepp víz, amit a holló hoz el számunkra.


Az Északi Vizikígyó (Hydra) csillagkép látható a Holló alatt. Az igazság Mérlegétől indul és a Rák szenthármasságot jelképező csillagainál bukkan fel a feje. A Hydra szimbolizálja a múltba figyelést, de itt a lelkiismeret szempontjából. Az ősök szereteterejét, szeretetfényét, mennyire sikerült, mennyire sikerül most (!) tovább vinnem? A kérdés fontosságára világít rá, hogy a Hydra az Istenek Útjával, a Lelkek Útjával, a Hadak Útjával, azaz a Tejúttal párhuzamosan úszik.

Lelkiismeret, fényaratás, táplálás. Ezek azok a kulcsszavak, melyek a Holló égi környezetéből kiolvashatóak.
A belső, misztikus ébredés szimbolikus pontja az égen az őszi napforduló pontja. A Pálosok és még Mátyás király idejében is ez a pont a Holló csillagjaival állt együtt! Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy a Holló csillagkép 90 ívfok távolságra van a Tejúttól. A 90 fok a -titkos" asztrológiában a racionalizálás fényszöge. Tehát, a Holló szimbólumán át lehetett a Tejút teremtő, éltető, szeretetenergiáit -leracionalizálni", kézzelfoghatóvá tenni az emberek számára. Magyarország Európát is emelő szerepe talán így még érthetőbbé válik a csillagok fényére nyitott szívű emberek előtt.
Az asztrológusok a Hollót az égi egyenlítő (Equator) csillagképeihez sorolják. A Felső és az Alsó világok közötti egyensúly megteremtésének egyik kozmikus lehetősége, a Fényt a csőrében elhozó Holló.

Forrás: Paksi Zoltán- A Magyar Asztrozófia Könyve

Lélekmozaik
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el