Mágia és Boszorkányság

Míg a mágia az okkult erőknek való parancsolás művészete, a boszorkányság egy természetvallás, amely megpróbál ezen hatalmaknak parancsolni. A mágus beavatott, a boszorkány (a múltban) viszont egyszerű, vidéki ember, egy törzsi-falusi mediátor alak volt. A mágus tanult, az ezoterikában jártas, abban művelt ember. A boszorkány a tradíciókat alkalmazó ember, többnyire a pogány vallások valamelyikének a követője, aki a társadalom perifériáján végzett közvetítő tevékenységet az élők világa és a szellemvilág között, miközben gyakran a helyi közösség gyógyító, bába, valamint méregkeverő szerepét is betöltötte.

A boszorkány szó egyes kutatók szerint a kora középkor (589 előtt) nem szerepel az írott szövegekben, és ezután is mindig a vidéki emberekkel kapcsolatban jelent meg. A boszorkányság úgy tűnik az antik vallásokból származik, és szóhagyomány útján terjedt. Gyakran öröklődött, mert a receptek anyáról leányra, apáról fiúra szálltak. Azok az emberek, akik nem boszorkányok gyermekei, grimoárok segítségével ismerkedtek a boszorkánysággal.

A grimoár mágiatankönyv. Az ilyen könyvekben általában útmutatók találhatók mágikus erővel ellátott eszközök, mint például talizmánok és amulettek készítéséhez; varázslatok, bűbájok és jövendölések elvégzéséhez és emberfeletti lények: démonok, angyalok, szellemek megidézéséhez és segítségül hívásához. Sok esetben a könyvekről is úgy hiszik, hogy mágikus erővel bírnak, ugyanakkor más kultúrákban is megjelenik a szent írásokhoz kapcsolódóan az a hiedelem, hogy természetfeletti erővel bírnak, mint a Biblia esetén. Így bár minden mágiáról írt könyvet grimoárnak tekinthetünk, nem az összes mágikus könyv az.

Bár a grimoár kifejezés Európából ered és a történelem során sok európai használta őket, Owen Davies történész rámutatott, hogy hasonló könyvek a világ egészén találhatóak Jamaicától Szumátráig, valamint, hogy a legelső ilyeneket az ókori Keleten írták. A grimoár a modern fikciókban is gyakran megjelenik, mint varázskönyv. A legismertebb ilyen Howard Phillips Lovecraft Necronomicon-ja.

A 19. század végén és a 20. században újjáéledő mágia, de különösképp a modern boszorkányság megjelenése új grimoárok születését eredményezte. Ha egy grimoár fő kritériumának az alapvető mágikus tanítások, valamint a hozzákapcsolódó rítusok, igézések, bűvölések és egyéb praktikák leírását tartjuk, akkor ide sorolhatók olyan könyvek is, mint például:

A 20. század végétől létrejött boszorkánytársaságok, de a "Craft" tőlük független művelői közül is jó néhányan Book of Shadows-ok és egyéb boszorkány-grimoárok sokaságát jelentették meg.

Forrás: wikipedia

Boszorkányság

A boszorkányság archaikus, mágikus mozgalom és természetvallás. Olyan sámánisztikus rendszer, amely a természet szellemeivel való munkát állítja a középpontba és kiegészül helyi népi hagyományokkal. Ma mindenekelőtt vallás; követői egy részénél a mágia csak másodlagos emellett. A legismertebb nemzetközi boszorkányvallás a wicca.

A múltban a boszorkány megjelölés századokon át olyan személyre vonatkozott, aki varázsigéket használt, hogy ártó szándékait keresztülvigye, s ehhez gonosz szellemek segítségét vette igénybe. A középkori európai keresztény néphit szerint a boszorka vagy striga szinte kizárólag a keresztény hittől elszakadt, azt megtagadó és az ördöggel szövetkező nő volt. Egy idő után vonatkozott a boszorkányság fogalma minden ún. természetfeletti jelenségre is, amikor olyan emberekre is kiterjesztették, akik állítólag alakot tudtak változtatni, akiket az ördöggel kötött szövetséggel gyanúsítottak, valamint azokra, akik különös éjszakai szertartásokban vettek részt.

Napjainkban egyes boszorkánygyűlések alig veszik igénybe az ősi erőket, bár némelyik gyülekezet foglalkozik például az energiavonalak és a Föld ősi, pozitív erői közötti rokonsággal, felhasználják az ősi rítusokat, a mágikus köröket, a hagyományos imákat, sokat közülük egy elismert szaktekintély, Charles Leland Aradia - avagy A boszorkányok evangéliuma (The Gospel of the Witches) (1899) című művéből merítve. Tevékenységük ma rosszabb esetben ártalmatlan, jobb esetben pozitív. Bár minden időben és társadalomban létezett kapcsolat a boszorkányság és a gonoszság között, a boszorkányok a múltban nem mindig számítottak a társadalom kitaszítottjainak.

Hagyományos boszorkányeszközök

A csomózott dupla fonalat arra használták, hogy férfiakban nemzésképtelenséget, nőknél meddőséget idézzenek elő.

Seprűn repülő boszorkányok miniatúrái Martin le Franc 1451-es Le champion des dames (Az asszonyok bajnoka) című művében

A boszorkány kétélű varázskése mágneses fémből készült. Markolata gyakran fekete, pengéjére mágikus jeleket véstek.

A seprűk már a pogány rítusokban is szerepet játszottak, például az ókori Görögországban. A seprű Hekaté, a hármas istennő szimbóluma volt, akinek hercegnőbábája egy gyermek születése után tisztára söpörte a ház küszöbét, hogy megtisztítsa azt a gonosz szellemektől.
A boszorkány seprűje - amely fallikus szimbólum is lehetett - az Ördög ajándéka volt, s a boszorkányok hallucinogén anyagokat használtak, mielőtt ráültek és a levegőbe emelkedtek.

A boszorkány egy edényben készítette el mérgeit, kenőcseit és nemi vágyait fokozó ajzószereit, az edény azonban nem mindig volt hagyományos acélból készült üst. A boszorkányok üstjébe rendszerint denevérek, kígyók, gyermekháj s állatvér kerültek.

Ezek a kiszemelt áldozatot utánzó egyszerű képmások voltak, amelyeket eredetileg szerelmi varázslatokra használtak, később azonban a boszorkányok inkább a távolból elkövetett gyilkosságok céljára alkalmazták őket.

A kőkorszakbeli vadászok kovakőből készített nyílhegyeket használtak. A boszorkányokat azzal vádolták, hogy emberölésre, gyakrabban szarvasmarhák megölésére használják ezeket a nyílhegyeket.

Mágikus varázsigék, szertartások és ráolvasások gyűjteménye.

A dicsőségkezek akasztott bűnözők jobb kezéből készített gyertyatartók voltak. A boszorkány agyagedényben, füvekben és fűszerekben pácolta a kezet két hétig, majd hagyta a napon kiszáradni.

A tűkkel általában fájdalmat okoztak távol levő embereknek úgy, hogy az őket jelképező bábuba szúrták őket; emellett állatok megsebesítésére és megölésére is használatosak voltak.

A pentákulum kör alakú keretben elhelyezett ötszögű csillag. Ezek az alakzatok az okkultizmus világának legnagyobb varázserővel bíró szimbólumai. Számos régi grimoárban előfordulnak.

A babona szerint ha az ember gombostűt talál, azt mindig fel kell vennie, nehogy egy boszorkány találja meg és mágikus célokra használja fel. Az ívelt gombostűt a boszorkány bájitalokba helyezte, mert ezzel embereket lehetett megigézni, illetve meg lehetett törni más boszorkányok varázslatát.

A boszorkányokról az a hír járta, hogy a seprű mellett a vasvillát is repülőeszközként használták.

A boszorkánytükrök lényegében gömbök, amelyeket a boszorkányok jövendölésre vagy a jövőbe nézésre használtak. Itt nemcsak üveg- és kristálygömbökről van szó, hanem tükrökről és csiszolt kövekről is. A boszorkányok hittek abban, hogy ha kitartóan a gömbök mélyére néznek, akkor nemcsak a messzi jövőbe pillanthatnak bele, hanem korábban soha fel nem keresett helyeket is megláthatnak, és felfoghatatlan kérdésekre is megtalálhatják a választ.

A hagyomány alapján számos boszorkánynak volt segédje (familiárisa), akit az Ördögtől kapott vagy azért, hogy segítsen neki praktikái kivitelezésében, vagy hogy kémkedjen más boszorkányok után, akikben az Ördög nem bízott. A segéd rendszerint macska vagy kutya volt, de olykor lehetett varangy, patkány vagy nyúl is. A segéd, mivel túlvilági lény volt, bármilyen alakot fel tudott venni.

Boszorkány-gyógyszerkönyv

Széles körben elterjedt nézet, hogy a boszorkányok mindig valami rosszat forraltak üstjeikben. E vélekedés alapja valószínűleg a zárt körű társaságok iránt érzékelhető gyanakvás, valamint az a szokás, hogy a boszorkányok a gyógynövényeknek más neveket adtak, mint ahogy azokat az emberek általában nevezték.

Forrás: wikipedia/Boszorkányság