A tudás, és a bölcsesség nem egyenértékű. A tudás a tanulásnak az életjelensége, és mindent összefoglal, amit a tanulás ad. A tudás az Egység kifejezője az eszmék világában. A bölcsesség a tudás lényege, és a tudás gondolatok formájában fejezi ki a bölcsességet. A tudás a lényeg keresése, a bölcsesség a lélek összefoglaló tudásának mindentudása. A bölcsesség beleszületett az emberi lélekbe, ezzel ellentétben a tudást a személyiségnek meg kell szereznie. Ha már egyszer megszereztük a tudást, az már tovább nem szükséges, hiszen a tudásra, csak mint kulcsra van szükség, hogy felújíthassuk az elrejtett bölcsességet magukban. A tudás elmúlik, a bölcsesség megmarad. A bölcs ember fogékony az életre, ami a többi élőlényben lakozik. Azonnal ráérez, és nem képes anélkül tervezni, hogy ne venné az életet figyelembe, a szeretet pedig, ami így betölti életét, anélkül növekedik, hogy az mohóság lenne részéről. A bölcs ember számára nem létezik hírnév hajszolása, nem sóvárog az iránt, hogy mások elméjét saját magával kapcsolatos gondolatokkal foglalja le, hogy növekedjen és megsokszorozódjon azokban. A bölcsesség az igazi, valódi emberi érzés, romlottsága a vágy. A bölcsesség az élőlények, és maga az élet szeretete, míg a vágy a dolgok szeretete. Tehát Kuthumi Mester rávilágít az ember elméjében, hogy a bölcs ember a saját személyére gondol utoljára, és mégis az első helyen áll, úgy kezeli személyét, mintha idegen lenne, és személye mégis megmarad. Mentes a feltűnni vágyástól, s ezért ragyog, önmagát nem tolja előtérbe és mégis kitűnik, nem kérkedik és mégis elismerik érdemeit, nem önelégült, ám elismerik felsőbbségét.

Forrás: logoszvilag.hu - angyalforras.hu