Szervóra

A hagyományos kínai orvoslás és az akupunktúra szerint az emberi szervek meghatározott időrendben működnek és pihennek, mindennek megvan a maga ideje, így a táplálkozásnak, a sportnak és a pihenésnek is.

12 fő szervünk kétórás időközönként váltja egymást a munkában, s a szervórának megfelelően az energiapályákon, a meridiánokon folyamatosan változik az energiaszint.


A szervóra követésével sokat tehetünk azért, hogy egyensúlyban tartsuk az energiaáramlást szervezetünkben és megelőzzük a betegségeket és belső harmóniánk felborulását.

23-1 óra között: az akupunktúra szerint az epehólyag maximumának időszaka, a szerv ilyenkor működik legerőteljesebben. Ez a magyarázata annak is, miért alszunk nyugtalanul vagy ébredünk fel éjszaka késői nehéz vacsorát követően. Az epeműködés általános zavarai is ekkor jelentkeznek legerőteljesebben.

1-3 óra között: a szervezet teljesítőképessége ebben az időben a legalacsonyabb. A máj teljes erővel méregtelenít, nem szabad tovább terhelni.

3-5 óra között: eljött a tüdő aktív ideje, amely felkészül az egész napi munkára. Légzési és tüdőproblémák - asztmás roham, a fulladás, a köhögés - ebben az időszakban jelentkeznek legerőteljesebben. Erre az esetre tartsunk ágyunk mellett egy pohár mézes vizet, s ébredés után kezdjük ezzel a napot! A férfiak nemi aktivitása ebben az időintervallumban a legnagyobb, mert ilyenkor termelődik a legtöbb nemi hormon.

5-7 óra között: ekkor működik legaktívabban a vastagbél. Ez az egészséges székletürítés ideje. Megszabadítjuk szervezetünket a salakanyagban található mérgektől, így azok nem tudnak visszaszívódni és teljesítőképességünket csökkenteni.

7-9 óra között: a gyomor leginkább terhelhető időszaka. Ekkor tud a leghatékonyabban dolgozni, ezért fontos a gazdag reggeli fogyasztása. Reggelink legyen meleg folyadékban, szénhidrátban és fehérjében, energiában gazdag - a gyomor meridián kedveli a meleget.

9-11 óra között: a lép-hasnyálmirigy meridián maximuma, mely felelős az elfogyasztott táplálékok, különösen a cukrok feldolgozásáért. Optimális esetben az idegrendszer ebben az időszakban a legnyugodtabb, teljesítőképességünk igen magas.


11-13 óra között: a szívciklus csúcspontja, tehát a legjobb idő a sportolásra. A déli fáradékonyság komoly figyelmeztetője lehet a szív kezdődő gyengeségének. A Távol-Keleten, ahol az akupunktúra a mindennapok része, 12 körül hagyományosan fél óra pihenőt tartanak, ami jelentősen csökkenti a szívinfarktus veszélyét, különösen idős korban. Délben erősödik a gyomorsav-termelődés, készen állunk egy finom ebéd elfogyasztására.

13-15 óra között: lassul a vérkeringés, az energiák a vékonybélben koncentrálódnak, csökken a fájdalomérzékelés is, ezért ilyenkor érdemes a fogorvoshoz bejelentkezni. A vékonybél az immunrendszer legfontosabb része, ezért a frissen készült meleg ebéd alapvetően hozzájárul az immunrendszer karbantartásához.


15-17 óra között: a húgyhólyag dolgozik a legintenzívebben, ezért ekkor javasolt leginkább a bőséges folyadékfogyasztás. A gyógyteákkal történő méregtelenítésnek is ez a leghatékonyabb időszaka. Szervezetünk ilyenkor újra ereje teljében van, tehát tanulhatunk, sportolhatunk, dolgozhatunk teljes energiabedobással.


17-19 óra között: A vese és az életerő kapcsolata közismert. A vese tárolja a velünk született életerőt, mely - egészséges életmód esetén - az életközépig stabil szinten marad, ezután azonban folyamatosan fogy és minden nap tennünk kell valamit megőrzéséért és csökkenésének lassításáért. A vese energiájának megőrzéséért kerülni kell a túl nehéz, zsíros, sós vacsorát, s maximuma idején nem szabad nehéz fizikai munkát végezni vagy szexuális életet élni. Jó hatású a vese-meridián melegítése, a masszázs és az akupresszúra. Vérnyomásunk ilyenkor csökken, szívműködésünk lassul, s fontos megpihenni a napi munka közben.

19-21 óra között: a szívburok ekkor éri el maximumát, mely jól támogatható a szívburok-meridián és a rajta található akupunktúrás pontok masszírozásával, ütögetésével. A fizikai erőfeszítés és sport ilyenkor már nem javasolt. Ajánlott viszont a séta, amely az oxigén-ellátás megnövelésével nagyon hasznos a szívburok egészsége számára. Energiapályáink lelassulnak, felkészülünk az éjszakai pihenőre, érzékeink kifinomulnak.


21-23 óra között: a hármas melegítő időszakában testünk és lelkünk nyugalomra, pihenésre vágyik, teljesítőképességünk erőteljesen csökken, ez a legpihentetőbb alvás ideje, így nem javasolt testileg és szellemileg aktív tevékenységet végezni. A hármas melegítő feladata, hogy a légzés, az evés és az ivás során a szervezetünkbe jutó, a tüdő és a gyomor által felvett energiákat a test többi részébe irányítsa, s az energiákat kiegyensúlyozza.

A kínai orvoslás szerint akkor vagyunk egészségesek, ha a szervezet energiakeringése harmonikus. Ez az energia a vitalitást, életerőt jelenti.

Az energiakeringés akadályoztatása betegséghez vezethet, érdemes tehát figyelemmel kísérni biológiai óránkat.

A biológiai óra ismerete és használata közelebb visz bennünket az egészséges napi ritmus és a harmonikus energiakeringés kialakításához, mely a hosszú élet titka.

Lélekmozaik
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el